2. nap

Tegnap elfoglaltuk a szállásunkat. A buszos utazásnál számolni kell azzal, hogy nem te leszel egyedül a buszon… és ez rendben is van. De amikor csüggedtek, fáradtak, úgy érzik, nem kapják meg azt, amit vártak, akkor hőzöngenek, dühösek lesznek és negatívok. Ott ülök a falka közepén és hallgatom a vonyításukat: meleg van, sokat vártak a melegben, nem erről volt szó, satöbb. Muszáj felállnom és arrébb mennem. Pingpongozhatnánk ajánlom bárkinek, mert meglátok a közelben egy pingpong asztalt, de senki nem akar velem játszani egy meccset.

A társaság Antibes-nál kettészakadt: az egyik fele, akik már fáradtak voltak, elment a szállásra a busszal, a másik fele, akik be voltak zsongva (mint én is), körülnézett még Antibes-ban. Aztán találkoztunk a szálláson. Akik vártak ránk, persze, türelmetlenek, fáradtak, csüggettek voltak. Megértem, én kérem, mindent megértek, csak tőlem távol ricsajozzanak, én a francia riviérán vagyok, és élvezem!

Végül egy párral kerülünk egy bungalow-ba. Norbert és én, meg a pár. Második nap már a barátainknak hívom őket a hátuk mögött. Jófejek. Balatoniak. Ki-ki elfoglalja a kuckóját. Hőség van, de nyitott ablaknál elviselhető éjjel.

Cagnes sur mer

A másnapot szabad programmal kezdjük. Illetve választható programként el lehetett menni a közeli Marinelandba delfin-, fóka-, cápashow-ra. Ez különdíjas program volt. A Barátaink el is mentek, mi Norberttel azonban felpattantunk a vonatra és elhúztunk egy közeli városba. Egyikünket se érdekli a gyilkos bálna, vagy a fókák. Viszont minél többet akartunk szívni a riviéra levegőjéből, minél több pálmafát akartunk simogatni, és minél több tengerre vágytunk. Meg francia szóra.

A közeli Cagnes sur mert szemeljük ki, és ösztönösen a rossz irányba indulunk el, mikor leszállunk a vonatról. Teszünk egy bazi nagy kerülőt a tengerig. talán szándékosan csináltam, hogy elcsatangoltunk, hogy minél több embert kérdezhessek meg franciául, hol vagyunk, és adhassanak útbaigazítást. Először egy égszínkék szemű francia srácot kérdezek, majd egy idős házaspárt. Repkedek belülről, hogy rég nem használt francia szókincsemet újra bevethetem. A tengerparton sétálunk, a város kis utcácskáiban bolyongunk, mindenhol, de mindenhol pálmafák. Norbert siet, és mindig rám szól, hogy ne maradjak le. Két gombóc fagyit eszem 3,50-ért, ettől erőre kapok. Franciaországban eddig mindenhol alapból édes tölcsérbe adták a fagyit! Paradicsom!

Lejárjuk a lábunkat, hulla fáradtan érkezünk a szállásra este. Összehívja a csoportot az utazásszervező, és felsorolja, milyen fizetős programok várhatóak a következő napokban. Egyenként kábé 15 euró mindegyik, de ha mindre befizetünk, akkor 50 euró együtt. Mi mindre befizetünk Norberttel. Néhányan most is pufognak, hogy ez miért nincs benne az árban… Nos, igen: így, ezzel együtt most tartunk 94 ezer forintnál, ebben nincs benne a kaja és a szuvenír. Őszintén szólva, szerintem az egész úton otthagytam 200 000 forintot, pedig a legtöbbször csak bagettet (és fagyit) ettem. Tuti, hogy 150-ből ki lehet hozni a dolgot, csak nekem sok a szerettem, akiknek MUSZÁJ volt ajándékot hoznom! Norbert szerint hülye vagyok: ez az én nyaralásom, ha kell nekik valami a francia riviéráról, jöjjenek el érte.

Késő este elmegyünk még a Barátainkkal a közeli étterembe, ami mintegy szórakozó- és szórakoztató hely is. A fiúk söröznek, én francia bort iszom. A bőrünk már leégett kinek-kinek hol. A színpadon gyerekek karaoke-znak. Mosolygok és belül kiabálok: boldog vagyok, boldog vagyok!

 3. nap

Grasse, Cannes

Kilenckor indul a busz megint. Úti cél: Grasse, Parfümgyár. A Parfüm című film jut eszembe, persze. Reggel fél nyolckor nyit a bolt és a pékség, a kempingben, ahol friss, ropogós bagettet és croissant-t lehet venni 0,90-ért.

Bonjour! Au revoir!

GRASSE

A Parfümgyárban egy angolul beszélő, nagyon karakán, kedves nőt kapunk vezetőül. Ő mutatja meg a gyárat és beszél arról, mit látunk, a parfümökről. Hatalmas tartályokat látunk és a nő elmondja, hogy működnek. Kezdetben úgy készültek a parfümök, hogy zsírba, fejjel lefelé belenyomkodtak különböző virágokat, az illatanyaguk a zsírtól „kiázott” a virágokból, bele egy kis flakonba. Ez több hónapos művelet volt, míg több illatanyagot összekevertek. Ma már ezt az eljárást gépekkel csinálják. De ugyanúgy megmaradt, hogy kézzel nyomkodják a zsírba a virágokat. Minden állomáson látjuk, hogy a gyár félig manuális: fiatal lányok és fiúk dolgoznak egy-egy futószalagnál. A parfümös üvegbe a gép tölti bele az illatanyagot, de a lányok csavarják rá például a kupakot az üvegcsékre. A nő elmondja, hogy minden országból importálnak virágokat, amiket aztán felhasználnak, Magyarországról például százszorszépet hozatnak.

Óriási tartályokban állnak az illatok és miközben továbbmegyünk, magyarázza: a női illatokat aranyszínű üvegcsékbe, a férfi illatokat ezüst színűbe töltik. Nem tesznek rá matricát, címkét, semmit, így maradhat olcsó. Figyelmeztet minket, hogy amit a boltban vásárolunk, az pont a marketing miatt olyan drága! Kevesebb a bolti parfümökben az igazi parfüm, az esszencia, és sokkal több az alkohol. Elmondja, hogy csak is női parfüm létezik, férfiaknak kizárólag eau de toilette van, amiben sokkal több a víz, mint a parfüm. Egy parfümből elég pár csepp a nyakra, csuklóra, hogy egész nap érezzük, míg eau de toilette-ből végigfújhatjuk az egész testünket, akkor is hamarabb elillan. (Az eau amúgy vizet jelent franciául.). Megkérdezem, hol vásárolhatok én grassi parfümöt magyarként. Online – jön a válasz. Remek! Egy másik helyiségben egy fiatal srác szappantojásokat gyárt. Ez is csak félig manuális, ő tulajdonképpen csak utánaigazít, elsimít, kiegyenlít. Egy másik teremben illatorgonára mutat a nő, és elmondja, hogy ahhoz, hogy valaki jó parfümöt csináljon, a legnélkülözhetetlenebb érzékszerv persze: az orr. Azt mondja, hogy a világon 50 hivatásos orr van. Van orrképzés, vagyis parfümkészítő képzés, az egyik leghíresebb az ottani egyetemen. Eszembe jut, hogy mindig pontosan megmondtam a harmadik emeletről, milyen kaját készítenek a földszinten, ha megéreztem az illatát, ezért megkérdezem: mi a felvételi követelmény ebbe az iskolába. Kiválóan kell beszélni angolul, tudnia kell a parfümtörténelemről ezt-azt, és fejben össze kell hogy tudjon állítani illatokból egy parfümöt – hangzik a válasz. Majd az illatorgonára mutat és elmondja, hogy a végzett diákoknak az ott látható összes illatot meg kell tudniuk különböztetni. a Pontos számra sajnos nem emlékszem, de egy végzett orrnak több száz illatot kell tudnia megkülönböztetni.

Ez a program überzseniális volt! Nagyon érdekes dolgokat mondott a nő, klassz volt a gyár, abszolút ajánlom mindenkinek. Ide amúgy ingyenes a belépés, csk gondolom, be kell jelentkezni.

CANNES

Cannes kicsiny városkájába érkeztünk.

Amindenit! Amindenit! Amindenit! Kis lüktetést érzek, mintha szaporábban verne a szívem. Én Cannes-ban vagyok. Most. Hétfő reggel Cannes-ban vagyok!

- Nem így szokott indulni egy átlagos hétfői napom! – mondja Norbert, míg forgolódunk.

Kiszalad a tengerhez a kikötőbe, amint leszállunk a buszról és kitárt karokkal ujjong. Már megint boldog!

Mit tudok Cannes-ról? – gondolkozom. Filmfesztivál!

Ennyi jut eszembe, úgyhogy itthon utánanézek kicsit a történetének, és elbűvölő kis véletlenek vannak:

„A középkorban a település a Lérins-szigeteki apátsághoz tartozott, a 19. század elejéig egy szegény földművelésből és halászatból élő falu volt. 1834. decemberében Lord Henry Brougham and Vaux, Anglia főkancellárja úgy döntött, hogy elviszi lányát egy olaszországi utazásra, azonban Piemont királya kolerajárvány miatt lezárta a francia határt. Visszafordulva Lord Brougham Grassevárosába igyekezett, de beesteledett, s kénytelen volt megszállni egy cannes-i fogadóban. A hely annyira elbűvölte, hogy építtetett egy villát, amit lányáról, Eleonore-ról nevezett el. Ettől kezdve angol és francia előkelőségek építtettek itt villákat és kastélyokat, s a település fokozatosan üdülőhellyé vált.” (Wikipedia)

Azért naná, hogy megnézem a híres emberek kézlenyomatát, és vonulok a vörös szőnyegen. Felmegyünk a várba közösen, onnan mutogatja az utaskísérő, mi merre van. Cannes kicsi, körülbelül 80 ezren lakják. Nekem túl kicsi, de odavagyok érte!

Egy menetrend szerinti hajóval átmegyünk a Sainte- Marguerite szigetre, amit egy vigyázó erőd őriz. Oda plusz pénzért lehet bemenni, úgyhogy kihagyom, a látvány így is felülmúlhatatlan! Kávézgatok az erőd peremén, Norbert fenyőerdőben rohangál és ujjong:

- Olyan átható fenyőillat van ott! Ó, anyám!

A Barátainkkal közösen lemegyünk a tengerhez és végre fürdünk. Szemben Cannes, mi a tengerben. Ó anyám! Norberttel megegyezünk, hogy már most túlcsordultunk, nem tudunk több élményt befogadni. Iszonyúan élvezzük!

Mikor visszaérünk Cannes-ba, még elmegyünk az egyik kis utcácskába egy étterembe. Kockás terítő az asztalokon, jó árak, jó lesz. Norbert kacsát eszik, én gnocchit. Az övé jobb. A pincérnő kicsit lassú és bamba és átszalad egy másik étterembe, onnan hozza az ételeket. Gondolom, az is hozzájuk tartozik. Békésen eszünk, amikor megjelenik egy mérgezett egér: a tulaj. Olasz stílusban hangosan veszekszik, fel-alá rohangál. Csont és bőr, az egyik Barátunk meg is jegyzi, hogy olyan, mint aki kokaint tolt. A nő elképesztő ütemet diktál. Ennyi energiával egész Cannes elektromos hálózatát el lehetne látni! Röhögök. Imádom ezt a várost (is)!