Tudom, igazából három napig tart. Kivéve, ha az embernek, (esetemben az ember leányának) nincs három napja várni a csodára. Szabadság, vagy pénz hiánya miatt. A Tücsök és a hangya tanmeséből én a tücsök vagyok: vagyis egész nyáron csak vidáman hegedültem, nem úgy, mint a szorgos hangya, aki dolgozott, raktározott, gondolt a jövőre, a hosszú nyaralásra. Szóval, nekem maradt az egynapos csoda: csobbanás a horvát tengerben.

Örvendetes, hogy a Rolitúránál észrevették, hogy ilyesmire is van igény: egy laza, egynapos fürdőzés a tenger hullámai között. Egész jól hangzik. Az ára kábé annyi, mintha lemennék (és vissza is jönnék) Keszthelyre, és ott még ennék is valamit. Szóval ár-érték arányban szerintem rendben van. Plusz a tenger – bármennyire is rajongok a Balatonért – mégiscsak tenger!

Péntek éjfélkor indultunk a busszal, és míg vártuk a buszt, örömmel konstatáltam, hogy nem én vagyok az egyedüli megveszekedett: más is jött egymagában. Simán előfordul, hogy valaki olyan munkarendben dolgozik, hogy nem nagyon tud összefutni a barátokkal, így egyedül jön el egy csobbanásra. A lánynál, akivel együtt várakoztam például ez volt a szitu. Szóval az első öt percben akadt társaságom. Mikor Hamupipőke tökhintója hazagördül, akkor mi elindulunk a busszal. Az a jó az ilyen késői indulásban, hogy az éjszakát a buszon töltöd, és mire kisöpröd a csipát a szemedből reggel, már ott is vagy a célnál. Jelen esetben Baskán, a Krk szigeten, Krktől húsz kilométerre (ezt majd elmagyarázom). Teszem hozzá, nekem nagyon jó az alvókám: bárhol, bármikor elalszom. Amit érdemes vinni (én nem tettem, de hiányzott): kispárna. Fázósaknak hosszú nadrág, vagy vékony pléd.

Reggel nyolc órakor már láttam a tengert, egy finom, jó habos kávé után pedig csobbantam is a baškai strandon, ami nem mellesleg 1999-ben elnyerte a kiváló minőségű európai strandok kék zászlaját. Roland, a túravezető már a buszon mondja, hogy a víz kábé 22-23 fokos, ami friss, kellemes hőmérséklet. Ezt erősen kétlem, emlékezvén arra, hogy a 25 fokos Balatonba is elég sokáig tartott elmerülnöm, de a végén kiderül, hogy ez teljesen más tengerviszonylatban. Tényleg kellemes a víz. Mondjuk, jó meleg is van. Az egyetlen, amit sajnáltam, hogy itthon hagytam, az a napernyő. Egy fa sincs a strandon, aminek az árnyékában ejtőzhetnék. Viszont átszámítva 1600 forintért lehet bérelni, meg nyugágyat is hozzá (persze plusz pénzért). Ami azért még mindig jobban hangzik, mint egy kiadós napszúrás. A víz lassan mélyül így kevésbé jó úszóknak, gyerekeknek is ideális a strand. Gyerekeknek több szempontból is: a vízben kialakítottak egy vízi játszóteret, iszonyú mókás játékokkal, illetve rengeteg gyerek ugrál egy mólóról a tengerbe, az is jópofának tűnik (úszni tudók előnyben).

A tengerparttól kicsit feljebb egy sétálóutca bazárjai várják az embert, plusz egy bolt. Nos, általánosságban (és az általánosítás nem helyes, tudom) elmondhatom, hogy a horvát vendéglátósok nagyon kedvesek, előzékenyek, szuperül végzik a dolgukat, viszont a boltosok kevésbé azok, de alapvetően rendben vannak, csak kissé távolságtartóak.

Délben – mert mikor máskor, mint a legnagyobb napsütésben – felmegyünk a helyi templomhoz, ami egy sziklán áll, és bár lentről megközelíthetetlennek tűnik, és az első, ami eszembe jut: „na én oda biztos, hogy nem megyek föl”, kibírható távolságban van, és nagyon is érdemes felcaplatni a kilátás miatt. Plusz van fent egy temető, az se utolsó látvány. Felfelé végig kabócák duruzsolnak, és ez is ad az egésznek egy kellemes hangulatot.

„Tékozló angyal a magasban,
böffent nincs baj, nincs haragban senkivel.
G dúrban zúgják a fákon a kabócák,
hogy láss csodát, láss ezer csodát,
láss ezer csodát.”

Rendben, látok, látok!

Na meg az árnyékos út sem utolsó! A környéken amúgy rengeteg túraútvonal is van, az egyik utas például túrázni ment a hegyekbe, míg mi, többiek a tengerben fürdőztünk.

Felfelé veszünk egy üveg bort, mert azt tudni kell, hogy errefelé remek borok vannak, ami, mire felérünk, forralt bor alakját ölti. Lefelé eszünk egy-egy hamburgert, ami - örvendetes módon – meglehetősen finom.

Este hatig a strandon lubickolunk még, aztán átmegyünk Krk-be. És akkor megmagyaráznám ezt a kis látszólagos ellenmondást: Krk sziget Horvátország és az Adria második legnagyobb szigete. 405 ezer km² területű sziget, egyben a legnépesebb horvát sziget is: 17 ezren laknak a szigeten. Hatvannyolc településből áll a sziget, ezek leginkább kisebb halászfalvak, de az emberek nemcsak halászatból, hanem állattenyésztésből, gyümölcstermesztésből, no meg turizmusból is élnek errefelé.

Krk sziget fővárosa maga Krk városa. Na, szóval, a fővárosba megyünk át, ami a Baska strandtól 20 kilométerre található.

Krk. első ránézésre is egy pezsgő városka. A főtéren élőzene szól, az éttermek előtt sor áll(!), éhes emberek várják, hogy helyhez jussanak (a kaja eszméletlen jó), az óvárosi részen a kis, macskaköves utcácskák bájosak, kalandosak, hívogatóak. Egy helyi romkocsmaszerűbe is betérünk, és annak is olyan hangulata van, ami mindenképp magával sodor. Egy hostel bárjában iszogatunk (ki-ki, amit szeretne), amikor a hostel tulajdonosa pálinkával kínál minket és a szülinaposnak (mert tudatjuk a tulajjal, hogy szülinapja van) fagyi kelyhet ajándékoz (mondom, hogy profi vendéglátósok!).

Minél sötétebb lesz, annál jobban vibrál Krk. Valami fesztiválba, zenei programba mindig belefut az ember, bárhová is néz. Csuda jó hangulat lengi be az egész városkát! Az emberek nagyon lazák, totál átérezni azt az igazi, hamisítatlan mediterrán életérzést.

Legközelebb tuti többnapos túrára megyek Krkbe, mert egészen felkeltette az érdeklődésem. Plusz a hostel, aminek a bárjában ültünk (stílszerűen Krk hostel a neve) meglehetősen jónak tűnt: nem csak kifizethető, de dizájnos is!

 Romkocsmaszerű

Éjszaka jöttünk hazafelé is, szóval, mire a Népligetbe értünk már reggel volt, igaz, nagyon reggel (6 óra). Itthon még ráhúztam hat órát az alvásidőre, mert azért hiába csak egy nap ez a csobbanás, a nap, a bor, a pezsgés kiszívja az embert. De abszolút megéri! Egy egész vasárnap áll még rendelkezésre, amit akár végig is lehet aludni. Vagy felkelhetünk egykor, ahogy én is, és elmehetünk újabb csodákat látni!

Szerző, fotó: Nikodém Vanda